Március 31. Vitorlás készítés.

Egész nap olyan talán esni is fog gomolyfelhős volt az ég. Persze a nap is kibújt néha, néha. Kellemes volt az idő. Felállítottam az árbócot és a vitorlákat is hozzá passzintottam. Sajna csak holnap derül ki hogy dolgoztam. Tutira szerelés volt. Semmi próba! Elég nagy hiba, de nem akarok feltűnést kelteni a kikötőben. Holnapra Északi szelet mondanak. Nekem az pont jó azt hiszem. Legalább is az iránya. 17km/óra. Az is megfelel. Némi esőt, 2-5mm jósolnak. Csak kimaradok belőle. Viszont az a 8 fok nem sok. Hideg lesz. Tengeri utazás. 70km. Az angyalok segítik majd utamat.

Március 30. Terneuzen!

Tegnap megbeszéltem a kikötőmesterrel, hogy kettőkor indulok és akkor 16.15-re a zsilipnél leszek. Pont akkor lesz ott a dagály. Minden szép és jó.
Már 10-kor elindultam. Komótoran, hisz van időnk. Tizen három órakkor már át is zsilipeltem. Nagyon királynak éreztem magam, hogy ez sikerült. Kicsit bosszantó, hogy eredetileg is úgy terveztem a dolgot, hogy majd erre jövök, de mikor az öbölhöz értem úgy döntöttem megnézzük megint a csini Antwerpent. Na ez a "járt utat a járatlanért el ne hagyd" project 100 €-ba került.
Eredetileg a zsilipből kiérve szerettem volna leparkolni. De meggondoltam magam és neki indultam. Részben azért is, mert szerettem volna látni az elsűlyedt hajót, ami most apály végett szárazon van. Megnéztem! Sajna Ti nem láthatjátok, mert az újjam bele lógott a lencsébe. De higyjétek el nekem, hogy az ott van és nagyon mutatós egy roncs!
Na innentől kezdve egy tragédia volt a következő 3 óra. Annyira erős volt a beözönlő víz sodrása, hogy számtalanszor tolatni kezdtem a hajóval. Egyszer csak meguntam és dobtam egy horgonyt. Egy óra múlva, miután megtankoltam neki indultam. Reménytelen!!! Jó másfél órát helyben jártam, vagy tolattam. Már a parti őrség is a segítségemre sietett, hogy besegítsenek. Ááááá! Kösz nem! Csak utazgatok! Majd csak jön az apály!!! Adtam ott a lazát, nehogy már lúzernek nézzenek! Pedig az voltam!
Aztán megindultunk. Egyre gyorsabban és gyorsabban.
Tudni kell, hogy dagálykor ezen a szakaszon vannak helyek, ahol 12-16km/órás a sodrás!
Végre Terneuzen. Már majdnem esett az eső. A baj csak az volt, hogy negyed gáznál többet nem nyomhattam neki, mert lefuladt mindig a motor. Valahogy át kell mennem a túl oldalra. Gyök kettővel araszoltam. Az angyalok segítették az utamat, hogy nem ütköztem a nagy hajókkal. Nem is sikeredett a kikötőbe beállni, mert túl vitt a sodrás. A tartalék öbölbe álltam be. Ez volt a "B" terv. Hát az jött be!
Holnap dugulás elhárítás lesz. Szerintem valami szmötyi lehet a gázolaj rendszerben. A holnapi Antwerpenbe biciklizésből a kocsiért nem lesz semmi. Remélem csak meg vár a kicsike!!!

Március 29. Yerseke a hely neve, hol aznap este szált !

Folytatva a tegnapi napot, ami mára is átcsúyzott, kimondottan kellemes idò lett. Takarítottam a hajót és igyekeztem semlegesíteni a leves utóízét a nutellával. Reménytelen! Megigazítottam a ponyvát és feltettem a kabin fölé is az eső védőt.
Bementem a Yerseke nevű városkába túristáskodni. Fájdalmamra legyen mondva költöttem rendesen. De fényképek is készültek. Nyugos, de tartalmas napom volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy holnap sikerül Ternehuzenbe jutnom. Most nem vagyok optimista!

Március 28. Volt egy kis eső szünet.

Elállt az eső és neki indultam. Álom volt hogy vége lett. Újra elkezdett esni ezerrel. Horgonyzásrólszó sem lehetett. 4 méter a dagály apály különbség. Meg a hajók, hullámverése. Csak eljutottam a kikötőig. Már a szél is beerősödött. Elballagtam a havenmaster irodához, de már nem voltak ott. Így reggel korán neki inxultam, hogy ne kelljen adminisztrációval foglalkoznom. Irány a másik kikötő. Legalább nem esik gondoltam. A kikötőben leadtam a nagy lóvét és tábort vertem a kikötőben. Azért fájt, hogy többet kellett cizetnem itt a pórias kikötpőben a város széliben, mint Antwerpen szivében a luxus ellátásért. Ilyen a vad kapitalizmus! Elmentem nutellát venni, meg kenyeret, meg paprika port. Ez utóbbi kimaradt. Vettem kínai levest is, mert a vifon elfogyott. Ez az itteni emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan. Sok szart megettem már, még a hányás ízű kávéhoz is hozzá szoktam, de ez ehhetetlen. Borzalom. Lehet, hogy Lutefisk-ből kéazítik. Ételt nem dobunk ki, de ez megy a tengerbe. Remélem nem okozok vele ökológiai katasztrófát.
Ami érdekes, hogy ez nem az Én kocsim, ami a képen van. Hihhetetlen, hogy itt hollandiában találok egy Peugeot 309-est.

Március 27. Pihenő nap.

Reggel fél hétkor keltem. Megreggeliztem ( Vifon levest)és vissza mentem aludni.
Tizenegykor megint felkeltem és dejós masnit készítettem. Azután vissza mentem aludni.
Délután kettőkor megint felkeltem és kockára vágott husikát sütöttem lila hagymával, meg fűszerekkel. Hozzá masni tésztát főztem ki, meg szi ezés gyanánt egy kis paradicsom sűrítmény ment hozzá. Megettem! Rendet raktam picit. Meg játszottam a tableten egy kis autóversenyzést ( Beach Buggi Blitz )
Esett az eső, viharosan fújt a szél. Szar idő volt. A sok alvás jót tett. Holnap ha jó idő lesz tovább megyek, de most még lustikázok egy kicsit :-)

Március 26. Sötét felhők gyülekeznek!

Reggel korán keltem, hogy a kikötői adminisztrációt letudjam. Vizet vételeztem. Fürdésre nem kerítettem sort, mert a híd nyílik, nekem meg ott kell lennem. Úgy éreztem szerencsém van, mert velem együtt hagyta el másik két hajó a kikötőt. Nyomtam neki, hogy le ne maradjak és a nagy zsilipnél velük tudjak behajózni a kamrába. Meg is érkeztünk. Másfél órát vártunk mire bemehettünk. Ott pöfögtettük a motort míg várakoztunk. Aztán végre bent voltunk. Kapu bezár. Hurrá.... Pont dagály van. A leg jobb időben vagyok. Erre jön egy ember, hogy mit keresek Én is. Szó, szót követett. Menjek vele. Ha menni kell, hát menni kell. A hivatalban azt állították, hogy mivel nincs marifonom (ez valami tolki-volki, vagy mi a fene) nem mehetek ki a folyóra mert veszélyes. Hiába mondtam nekik, hogy nem beszélem sem a holland, sem a Belga nyelvet, nem hatotta meg őket. Magyaráztam, hogy úgy sem érteném mit mondanak, és Én sem tudnék mit mondani!!! Tolkivolki az kell !!! Nem mintha a kötelező felszerelések része volna! Ráadásul egy folyóról van szó. Nem csatorna, hanem természetes víz!
Menjek vissza!
Visszamentem. Hogy a fene essen beléjük!
Balra fordultam. Irány vissza a hosszú szöszi hajú, cipófejű, pirospozsgás lányok országába.
Kurva hosszúra sikeredett az út. A felénél már bántam, hogy nem a kikötő felé mentem. Délután öt óra volt mire egy nyugis horgonyzó helyre leltem.
Azt hiszem kezd tele lenni a tököm ezzel a hajózással. Utálom a vitorlásokat. Motoros hajót akarok!!! Zárt kabinnal ahova menet közben nem fúj be a jeges szél!
De ahogy bölcs tanitomesterem is mondta, "ha boldognak akarsz lenni, hidd azt hogy amit a sors adott, azt akartad Te is! "

Március 25. Spiding, 63.5km-en

A tegnap éjszaka még sem volt olyan jó a hely ahol parkoltam. Megtankoltam a hajót. A kanna csöve viszont szétesett és a drága gárolaj egy része elfolyt. Nem tudom mennyi, de biztos sok. Minden cseppje aranyat ér! Szóval elmentem a kikötőig, ahol reméltem nem lesz nagy a hajó forgalom. Éjfél után hunytam le a szemem. Hajnali ötre arra ébredtem hogy hánykolódik a hajó. De isszonyatosan. Minden, minden összeborult. Eltartott egy darabig, míg csillapodott az ingás.
Reggel hiába kerestem a hidas embert, akinek nyitnia kellett volna a hidat, nem találtam. Pedig idő volt a nyitásra. Gondolom megzavarta az idő átállítás. Vagy másfél óra múlva előkerült és kinyitotta nekem a hidat. Irány a zsilip. Sehol senki. Nyomom a sárga gombot, semmi. Hiába tébláboltam, kerestem a zsilipes embert, nem jutottam a nyomára. Nincs mit tenni be kell mennem a kikötőbe a kikötő mesterhez, aki kapitány és érdeklődnöm kell. Persze ott is van egy híd, ami utamat állta. Gyalog mentem. Gyorsan kiokosodtam. Javítják a zsilipet, két három hét mire újra működik. Így maradtam éjszakára. Kifizettem a kikötő díjat és beparkoltam.
Kicsit el ment az idő gondoltam, de bele fér még, hogy vissza kerekezzek a kocsiért. 60km. Igaz álmos voltam az éjszakai kevés alvás miatt. Neki indultam. Ez első huszas simán lement. De éreztem, hogy a popsikám nem szereti.
Belgium nagyon szép. Itt csinosak a lányok. Legalább is a holland kontraszt nagy. Itt nem látni hosszú szőke hajú pirospozsgás arcú cipófejű lányokat. A lányok jól öltözöttek, tiszta tekintetűek. A pasik meg olyanok, amilyenek.
Szóval tekertem. Folyamatosan felfelé. Minden irányban emelkedőre mentem. Ez abból is látszott, hogy a sok patak, ami az út mentén csordogált mind szembe folyt velem. Aztán túl voltam az út felénél. Innen már nem volt vissza út, csak előre. Ahogy hollandiába értem elkezdett iszonyatosan fújni a szél. Persze szemben. Kezdett elegem lenni a biciklizésből. Fáradt voltam, éhes és mivel nem hoztam magammal a keztyűmet a kezem is rohadtul fázott. Egyszer csak megválltás egy Aldi került elibém. Bementem és vettem négy tábla csokit. A kedvencemet, amit nagyon szeretek. Azt majszolgattam út közben.
Az utolsó 20km. Nagyon kínnal szőtt volt. Láttam én, hogy a többiek nagyon nyomják. Persze, verseny bringával, meg elektromos biciklivel. És persze nem is ötven kilóméterről jöttek. Valahogy nem szeretem a biciklistákat. Sok ismim dicsekedett vele, hogy bicikli versenyző. Naponta lenyom 100km-t edzés gyanánt. Ja! Egy Olasz kampanyóló bringával, aminek penge éles szingó gumiai vannak. Az egész bringa titán ötvözet. Max 5kg az egész. Hozzá áramvonalas sisak, testhez álló top ruha. Ez neki edzés? Arnold Schvarceneges sem húsz dekás súlyokat emelgetve lett olyan amilyen! Nekem meg van egy sima női bringám, aminek félig le van eresztve a gumija. A formája, meg egyenesen egy ergonomiai zsákutca. Én nagykabátban, sálban sapkában nyomom. Na ez edzés!!!
A lényeg, hogy megérkeztem a kocsihoz. Fájt mindenem. Majdnem belepusztultam. Ahogy bölcs tanító mesterem mondta, "ha úgy érzed fél lábbal már a sírban vagy, mindig vigyázz, hogy a lábadból legyen kettő"
Hozzá kell tennem már az is átlagon felüli, mivel nem minden embernek van meg a két lába! Ha jól emlékszem 1.86 az átlag :-)  Na ennyit a statisztikai adatokról! Persze volt ez a Csörcsil nevű fickó, aki azt mondta "csak azt a statisztikát hiszem el, amit Én csinálok"
Vissza kocsikáztam Antwerpenbe. Nehezen találtam nem fizetős parkolót. Éjfélre értem vissza a hajóhoz. Bele zuhantam az ágyba!

Március 23. Tekertem sokat.

Nyögve nyelősen ugyan, de tízre össze szedtem magam. Jöhet a kerekezés. Sokszor meg kellett állni, hogy irányt vegyek. Volt, hogy el is tévedtem. Mikor az út feléhez értem, már nagyon fájt a popsikám. Kényelmetlen a bicikli ülése.
Két alagút is volt út közben, ami át vitt a folyó, vagy csatorna alatt. Jó hosszúak voltak. Már az elsőt is alig találtam. Rotterdámba érve a másodikat még nehezebben. A GPS is állandóan újra tervezett. Követhetetlen volt merre akar vinni.
Érdekes, hogy a gyalogosoknak és a két három keréken gurulóknak, van egy külön alagútjuk. Mozgólépcső, vagy éppen lift áll a rendelkezésre a lejutáshoz. Nem mai építmény. A falakon fényképek hírdetik a rég múlt időket. Az épület csinos. Kicsit retró.
Nagy nehezen célba értem. A kocsika ott várt. 47km. Lett a vége. Wifit megint nem találtam. Valahogy kedvem sem volt nagyon sokat keresgélni. Rotterdamból kijutni nem egyszerű. Nagy a forgalom és sok az útépítés. Elterelés. De csak vissza értem. 3.7km-re parkoltam le a kocsit. Az még plussz annyi. Így ma több mint 50 kilómétert tekertem. Meg vagyok dícsérve. Goldolom holnap lesz izomlázam rendesen. Ez felért egy kardio edzéssel. Olyan szpiding félével, csak itt nem volt zene :-)

Március 24. Antwerpen, Antwerp, Anvers

Anthoniegorzen-Antwerpen 64km.
Lazára vettem az indulást. Kicsit felhős volt az idő, de gondoltam, azt a négy max öt órát lazán lenyomom. Fél úton van egy zsilip, ahol leparkolo, és majd onnan Vasárnap vissza megyek a kocsiért. Kihajóztam és fél gázon haladtunk. Két óra múlva főztem magamnak menet közben egy kávét. Olyan laza voltam!!! A nagyedik órában már kicsit furcsállottam, hogy sehol a várva várt zsilip. No, és akkor egy óra múlva ott is volt. De furcsa mód nem az amelyiknek lenni kellett volna, hanem a következő. Basszus, ez baj! Na mondtam is, majd a túloldalon leparkolok. Esélyem sem volt olyan tele volt a kikötő hatalmas tankerekkel, meg teher szállító hajókkal, konténer hajókkal. Nincs mit tenni tovább kell menni. Jöttek szemből, hátulról olyan hatalmas hajók, hogy belefáradtam a nagy figyelésbe. Ezek úgy túrták maguk előtt a vizet, mint disznó a moslékot. Akkora hullámokat keltettek, ami biz megtorpanásra késztette a hajómat, mikor belefúrta az orrát a közepibe. Csak nem haladtam rendesen. Nincs mit tenni el kell mennem Antwerpenbe. Csak kifutok az időből. Egyszerűen rámsötétedik. Na úgy is lett. Lement a nap és sötét lett. Világításom meg semmi. Kikötöttem az egyik doknál aminek a partfala egy méterrel magasabb volt mint a hajóm. Ja! Ezeket teherszállító, meg tengerjáró hajóknak építették. A hullámok is nagyon dobálták a hajót. Egyszerűen nem tudtam kimenni a partra, hogy rákössek a kikötő bakra. Egyszer nagyon úgy tünt sikerülhet és felugrottam rá. De valahogy nem volt mibe kapaszkodni és csúsztam vissza. Na akkor az angyalok a segítségemre siettek és biztos lábakkal a parton voltam. Nem vagyok egy beszari, de átfutott az agyamon milyen is lett volna ha a vízbe esek a part és a hajó közé! Ott darált volna össze a nagy hullamverésben! Végül a lámpát is felemeltem hogy világítson előre. Mentem tovább. Nem állítom, hogy ez egy jó hely a túloldalon, ahol most leparkoltam, mert hatalmas a forgalom a kikötőben. Isszonyatosan hullámzik. Azt hiszem ma este sem lesz alvás!!!
A video mérte 10 megabájt. Ha fájna, akkor csak wifiről töltsed le!

Március 21. Naivitás. Dordrecht-Anthoniegorzen 27km.

Reggel hatra állítottam be az órát, hogy még a dagályal kihajózhassak. Aztán este eszembe jutott, hogy a dagály zónában vagyok. Több mint egy méteres szintkülönbség. Nem lett volna nagy baj, csak hát volt ott egy 40 szer 40-es gerenda a nagy hajóknak. Ha csökken a vízszint, akkor a hajó alá kerül. Ha meg újra emelkedni kezd, akkor alászorul. Jobbik esetben. Szóval át sem öltöztem hanem ruhában ücsörögtem a kabinban, néha el, el, bóbiskolva. Mert ugye ha menteni kell a hajót egy szál gatyóban csak nem akarok szaladgálni a fedélzeten. Főleg nem a hidegben. De egyszer csak reggel lett. Hat óra. Persze, hogy sötét volt még. Aztán kivilágosodott, de nagy köd volt még. Meg a fedélzet is lejegesedett. Így aztán csak nyolc után lett belőle indulás. A Lek folyót hamar elhagytam és ráfordultam a Maas-ra. Nyugis út volt. Mentünk is mint a golyó. Aztán kiszélesedett. Fordult is egyet, hogy széllel szemben keljen hajóznom. Na az már nem volt kellemes.az út több mint a felét szembe szélben tettem meg. Végül négy órányi hajózás után megérkeztem.fárasztó út volt. A zsilipelés simán zajlott. Aztán ki is kötöttem a már jól ismert helyen.
Mindig eszembe jut, hogy nem szabadna vitorlást venni, csak ha zárt fedélzetű. Fel is írom, hogy legközelebb ne vegyek vitorlást. Mert mindig az eszemben van, csak akkor nem, mikor megyek hajót vásárolni.

Március 22. Helyben toporgás.

Nem állítom, hogy ez egy rossz hely, ahová tegnap érkeztem, de itt sincs wifi. Mára ráadásul befelhősödött. Köd is volt egész nap, meg eső. A hidegről már nem is beszélve. Mára terveztem, hogy vissza megyek a kocsiért. Na ebből nem lett semmi. Holnapra talán kisüt a nap és akkor nekivágok. Több mint 40 kilóméter biciklivel. Előre látom, hogy kemény menet lesz. De hajrá! Nem becsülöm le a távolságot. De jó lenne tudni merre is kell menni, mert a GPS-em nem mutatja a kerékpáros utakat.

Március 20. Na akkor induljunk! Rotterdam-Dordrecht 27km.

Reggel kilenckor sikerült elindulni. Semmi nem klappolt. Igaz, az első zsilipen simán átjutottam. Azután csak a szenvedés jött. Éppen apály lett. Szemben az árral, szembe a 37km/órás széllel. Hideg is van, nagy forgalom. Fél gázon nyomattam a motort. Kímélő üzemmód, hisz még bejáratós a frissen felújított motor. 4km/óra. Néha bedurvult a szél és csak 3km/óra. A hidak szűkületében 2km/óra. Két és félórányi araszolás után meguntam és vissza fordultam az egy kilóméterre lévő kikötőbe. Ahogy megfordultam meg is indultunk. Levettem a gázt. Aztán üresbe tettem. 10-11km/óra között ugrándozott a GPS kilóméter órája. Ekkora nagy a sodrás. Még csoda, hogy azt a 4 kilóméter per órát bírta. Ahol kikötöttem oda jött egy madár. Biztos gondolta magában, ettől a jómadártól biztos leesik egy két jó falat. Sajna nem volt nálam ilyesmi :-(
Fél háromkor megint neki indultam. Jobb lett a helyzet, mert jött a dagály. Nyugis tempóban eljutottam Dordrechtig. Ott már éreztem, hogy kellene nekünk egy kikötő, mert igen csak esteledik. Bekukkantottam pár helyre, de végül egy nagyon nem komfortos kikötő lett a vége, amit teher hajóknak alakítottak ki.
Viszont láttam Rotterdamot, Noé bárkáját, Dordrechtet. Mind összesen 27 kilómétert jöttem. De ennyivel is már előbbre vagyok.

Március 19. Megint a rend őrei.

Bizonyára sokat időzhettem azon a jó kis helyen, mert persze, hogy megtaláltak a rendőrök. Rendes voltam, mert a fagyos szélben kihoztam nekik a gázkonvektort, hogy melengethessék a kezüket. Ez persze nem jelenti azt, hogy maradhattam. Hiába mondtam nekik, hogy leeresztettem a vizet a motorból a fagy miatt. Nincs kegyelem. Előre mentem egy jó kilóméternyit. Egy építkezés tövében találtam alkalmas helyet.

Egy napra, azaz éjszakára jó lesz. Este még Sanyi is beugrott hozzam. Nagyon bírom a stílusát. Remélem nyáron viszont láthatom!

Március 18. Szösszenet.

Ma sem változott a dolog. Hideg, szél, havazás. Végül is Északon vagyok. Tél van. Na majd talán holnap.

Március 17. Fagyos és havazós!

Ki sem dugtam az orromat a hajóból. Hideg jeges szél fújt. Röpködtek a minuszok. Néha még havazott is. Szerettem volna elmenni a piacra, de ennyire nem vagyok bevállalós, hogy megfagyjak! Nem is értem, hogy ezeknek a madaraknak, hogy nem fagy le a lábuk!!!

Viszont a csenőmanók elvitték a mágnesemet, amit végre össze raktam. Más okát nem látom, hogy miért ne lenne meg. Bölcs előre látásom okán rendszeresen rájárok a nutellára, hogy azt el ne vigyék.

Március 16. Megszakadt a kapcsolat a földi bázissal!

Hát az úgy volt, hogy feltöltöttem a tabletet. Este írni akartam erre pár perc múlva azt mondta, az akumulátor feszültsége alacsony a táblagép ki fog kapcsolni. Ki is kapcsolt. Telcsim nem üzemel, mert nem mentem be adat egyeztetésre és megszüntették. A tablet lehervadt és már nem is sikerül tölteni. Szóval megszakadt minden kapcsolatom a bázissal! Ilyen ez a nomád élet!!!

Viszont lejutottam Rotterdamba és ez a lényeg. Valami hajó bontónál kötöttem ki. Persze, hogy a rendőrök is megtaláltak, hogy ott nem maradhatok. Volt ott valami gyanús suhanc, azt nem csesztették. Bár a motort javítanom kellett, mert az egyik vízcsövet nem jól raktam vissza, de azért menet kész volt. Olyan nagy volt a lelkasedésem, hogy a motor teret is kitakarítottam rendesen. Egy fél vödör olajat termeltem ki alóla. Pechemre valamit elmozgathattam, mert az önindító nem indított a kormány állásból és a motor térből kellett megbuherállnom. El is álltam onnan.

Találtam tőle egy kilóméterre egy klassz kikötő helyet, ahol leállhatok. Elmentem wifit keresni, meg valami tablet boltot, hogy vegyek egy újat. Nem volt szerencsém. Nem lett nagy bevásárlás. De lehet, hogy így kellett lennie. Vissza tértem a hajóhoz, amol a szép kivilágított mecset fogadott.

Ma bementem a város belsőbe. Binyiglivel, mert gyalog messzi lett volna. A Media Markt volt a célpont. Meg is érkeztem. Teli volt az utca elit üzletekkel. Minden volt ott mi szem szájnak ingere. Csak vásárlók nem nagyon akadtak. Ebben a Media Marktban három emelet van. Tele minden féle dolgokkal, csak a tabletekből oly szegényes a kínálat, hogy üres kézzel kellett távoznom a harmadik emeletéről. Kerestem még ledes izzókat is a hajóba, de az sem volt, csak izzószálas!

Körbe bicikliztem az utcákat a környéken, de annyira ködös és szemerkélő esős volt az idő, hogy hamarosan vissza is tekertem a kocsihoz. Klassz dolog ez a biciklizés!

Vissza érve leeresztettem a vizet a hajó motorból, mert tartós fagyokat igér a meteo!

Aztán ebédet is főztem!

Megcsináltam az árbóc kereszttartójának az összekötését, amit a múltkori árbóc ledöntésekor eltörtem. Szerintem jobb lett mint új korában.

Szétkaptam a tabletet dirib-darabokra, aztán összeraktam. Csak egy csavar maradt. Nem nekem köszönhető, hogy most ismét működik. A Gondviselés keze van a dologban!

Március 12. Rotterdam.

Odatelefonáltam a zsilipesnek, aki megértette mit is akarok. Jött és fel is nyitotta a hidakat. Szám szerint kettőt. Aztán már nem kellet nyitogatni többet, mert a többi alatt átfértem. Bár volt egy hely, ahol a sárga gombot kellett használnom. 

Amikor Rotterdam elővárosába értemvolt egy híd, ami alatt öt centi hibádzott, hogy elférjünk! Le kellett bontani az árbócot. Azaz előrébb kellett núzni és emelni az elején picit. Hát így is necces volt. Kb. 3cm. maradt. De elfértünk. És ugye ez a lényeg. Sima lett volna az út, ha közben nem ered el az eső kétszer is. Olyan nyári zápor szerű. 

Végül beparkoltam egy kietlen helyre. Szem látomást itt lopott hajókat bontanak szét. Mára megteszi. Azaz éjszakára, de keresnem kell egy helyet, ahol nyugott szívvel ott hagyhatom a kicsikét, hogy elbiciklezhessek az autóért!

Délután vendégem is volt. Sándorom meglátogatott. Estig dumcsiztunk. Végre egy hamós ember, aki szereti a vitorlázást. Szokatlan volt, hogy magyarul társalogtunk. Ez a vizit jól megkoronázta a napomat!