Reggel kilenckor sikerült elindulni. Semmi nem klappolt. Igaz, az első zsilipen simán átjutottam. Azután csak a szenvedés jött. Éppen apály lett. Szemben az árral, szembe a 37km/órás széllel. Hideg is van, nagy forgalom. Fél gázon nyomattam a motort. Kímélő üzemmód, hisz még bejáratós a frissen felújított motor. 4km/óra. Néha bedurvult a szél és csak 3km/óra. A hidak szűkületében 2km/óra. Két és félórányi araszolás után meguntam és vissza fordultam az egy kilóméterre lévő kikötőbe. Ahogy megfordultam meg is indultunk. Levettem a gázt. Aztán üresbe tettem. 10-11km/óra között ugrándozott a GPS kilóméter órája. Ekkora nagy a sodrás. Még csoda, hogy azt a 4 kilóméter per órát bírta. Ahol kikötöttem oda jött egy madár. Biztos gondolta magában, ettől a jómadártól biztos leesik egy két jó falat. Sajna nem volt nálam ilyesmi :-(
Fél háromkor megint neki indultam. Jobb lett a helyzet, mert jött a dagály. Nyugis tempóban eljutottam Dordrechtig. Ott már éreztem, hogy kellene nekünk egy kikötő, mert igen csak esteledik. Bekukkantottam pár helyre, de végül egy nagyon nem komfortos kikötő lett a vége, amit teher hajóknak alakítottak ki.
Viszont láttam Rotterdamot, Noé bárkáját, Dordrechtet. Mind összesen 27 kilómétert jöttem. De ennyivel is már előbbre vagyok.
2018. március 25., vasárnap
Március 20. Na akkor induljunk! Rotterdam-Dordrecht 27km.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Itt a vége, fuss el véle!
Jól sikerült a szabadságolásom. Volt benne minden klassz, és jó. Kiskacsák,pillangók,zene, meg bona, hajókázás, eszem, iszom, dínom meg dáno...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése