Reggel korán keltem, hogy a kikötői adminisztrációt letudjam. Vizet vételeztem. Fürdésre nem kerítettem sort, mert a híd nyílik, nekem meg ott kell lennem. Úgy éreztem szerencsém van, mert velem együtt hagyta el másik két hajó a kikötőt. Nyomtam neki, hogy le ne maradjak és a nagy zsilipnél velük tudjak behajózni a kamrába. Meg is érkeztünk. Másfél órát vártunk mire bemehettünk. Ott pöfögtettük a motort míg várakoztunk. Aztán végre bent voltunk. Kapu bezár. Hurrá.... Pont dagály van. A leg jobb időben vagyok. Erre jön egy ember, hogy mit keresek Én is. Szó, szót követett. Menjek vele. Ha menni kell, hát menni kell. A hivatalban azt állították, hogy mivel nincs marifonom (ez valami tolki-volki, vagy mi a fene) nem mehetek ki a folyóra mert veszélyes. Hiába mondtam nekik, hogy nem beszélem sem a holland, sem a Belga nyelvet, nem hatotta meg őket. Magyaráztam, hogy úgy sem érteném mit mondanak, és Én sem tudnék mit mondani!!! Tolkivolki az kell !!! Nem mintha a kötelező felszerelések része volna! Ráadásul egy folyóról van szó. Nem csatorna, hanem természetes víz!
Menjek vissza!
Visszamentem. Hogy a fene essen beléjük!
Balra fordultam. Irány vissza a hosszú szöszi hajú, cipófejű, pirospozsgás lányok országába.
Kurva hosszúra sikeredett az út. A felénél már bántam, hogy nem a kikötő felé mentem. Délután öt óra volt mire egy nyugis horgonyzó helyre leltem.
Azt hiszem kezd tele lenni a tököm ezzel a hajózással. Utálom a vitorlásokat. Motoros hajót akarok!!! Zárt kabinnal ahova menet közben nem fúj be a jeges szél!
De ahogy bölcs tanitomesterem is mondta, "ha boldognak akarsz lenni, hidd azt hogy amit a sors adott, azt akartad Te is! "
