A zűrös este és éjszaka után csak megvirradt. Egy parkolóba álltam be a kikötő mellett. A helyi rajok itt nyomultak. Hogy valami kábítószer nepperek voltak e, vagy lányokat hoztak vittek a pasik, nem tudom, de a forgalom nagy volt. Rendőrök is jöttek. Hozzám is. Meg egy magyar pasi is beállt mellém és felébresztett, hogy jajj de jó, hogy magyarokkal találkozik itt. Rém fura fazon volt. A kocsija jobb kormányos. Egy idősb hölgy is volt vele. Tuti, hogy a rendőrök adták le neki a drótot, hogy nézzen utána, hogy ennek a fazonnak a parkolóban mik a szándékai. Ugyan azzal fárasztottam mint a rendőröket. De ha már felébresztettek, gondoltam nézek egy kis tévét. Uncsi műsorok voltak. Egyedül az időjárás jelentés dobogtatta meg a szívemet.
Szóval reggel lett 8 óra. Körbe jártam a kikötőt és megtaláltam a hajót. Amilyen szerencsém volt a tulajra is rátaláltam. Megnéztem, kipróbáltam, agyaltam, majd megvettem. Minek is kéne annyit szarakodni? Ez sem a tökéletes választás, de hol van a tökéletes hajó? Évről évre mikor tavasszal elindulok hajót venni, mindig él bennem a remény, hogy majd most. Aztán olyan lesz, amilyen. A végén mire eljön az idő, hogy eladjam, meg már sajnálom, hisz idővel megszerettem.
De ahogy bölcs tanítómesterem is mondta, “a tökéletes keresése közben szentelj időt a szépre és jóra is! “
