Viszont ott a halál mesgyéjén járva, előjöttek gyerekkorom emlékei. Ahol apukám dolgozott, szemben romos elhagyatott kis házak voltak. Arra jártomban feltűnt, hogy kiáll a földből egy hatalmas gerenda, ami telis tele volt szögekkel. Kérdezem is egyszer apukámat, hogy mi ez. Mondja nekem, hogy ez egy úgy nevezett, mestergerenda! Midőn egy mester embert erre vetett a sors, bele vert egy szöget. Jelezvén, hogy járt itt. Jobban szemügyre véve, találtam olyan szögeket, amibe valami jel volt vésve. Gondolom a mester jele lehetett. Eszembe is jutott erről egy kis történet...
Egyszer egy rossz és gonosz ember elment a mesterhez, hogy vigaaztalást találjon és tán még jó útra is térhessen. A mester nem tudott segíteni a baján, csak annyit mondott neki, hogy ezt önmagával kell megbeszélnie. De az ember csak nem tágított, így a mester azt mondta neki.
" ha változni szeretnél hagyj jelet az úton. Amikor is rossz dolgot cselekszel, gyere el hozzám és verj ebbe a fába egy szöget. " Teltek a napok és az ember rendszeresen jött és verte a fába a szögeket. De ahogy teltek a hetek, hónapok egy kevesebbszer tért vissza. Míg nem hosszú hetek után megjelent a mesternél és azt mondta.
" hetek óta nem tettem semmi rosszat. Úgy érzem jó ember lettem"
A mester erre azt válaszolta neki, "
jó ember akkor leszel ha jót cselekszel. Minden alkalommal, mikor ezt teszed, gyere el és húzzál ki egy szöget a fából"
Megint teltek múltak a hetek hónapok míg egyszer csak elfogytak a szögek a fából.
- jó ember lettem! mondta!
Magához intette a mester és a fához vezette.
- látod mester minden szögek kivettem. Ennyi jót cselekedtem!
LÁTOM ! LÁTOM ! DE NÉZD CSAK MEG! A SEBEK MIND OTT MARADTAK !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése