SZÖSSZENET

Jó ez a nomád világ! Sikerül észre vennem magam. Apróságok, amik a rohanó világban fel sem tünnek. Pl. Kiszáradt a kezem, az újfajta kávétól. Híztam vagy két kilót, de nem oda ahova kéne. Megnőtt a hajam, de minek kéne lavágni. Stb... Az, hogy az emberek a rohanó világban nem figyelnek egymásra az egy dolog, de hogy magukra sem az már baj. Nem tévézek, nem rádiózok, nem olvasgatok bele újságokba. Leszűkült a világ. Ami nem is baj. A világi életemben sem volt ez másképpen, csak akkor tele tőmték a fejemet mindenféle oda nem illő dolgokkal. Felrobbant, megőlték, lezuhant, kisiklott, sárlavina, megfagytak, elrabolták... Csupa negatív hullámokkal bombáztak. Hogy ezek a dolgok a világ másik felén történtek az sem számít. A lényeg, hogy az emberek rettegjenek. Annyira befásultak, hogy csak a rémisztő hírekre kapják fel a fejüket. Annyira megnövekedett az ingerküszöbük, hogy a jó dolgok már meg sem tudják érinteni őket. Ha valami jóféle dologról kapnak hírt, arra csak legyintenek, és elkönyvelik, hogy az nincs is, vagy éppen egy csudabogár! 

Legutóbb nyár végén mentem a kocsival valami lakótelepen. Hát, látom ám, hogy egy kis madárka vergődik az úton. Szociálisan elég érzékeny vagyok. Mániám az, hogy minden életet meg kell óvni, menteni. Megálltam! Persze a forgalom közepette! Na lett is belőle nagy anyázás. Mi a kurva anyádat áll meg? Menjen már tovább! Mondtam nekik, hogy madár mentés van, de nem érdekelte őket. Szarom le a madaradat mondták. Dögölj meg a madaraddal együtt. Persze nem voltam meglepődve. Mindennapos ez nálam, mikor megállok és a csigabigákat átteszem az út túloldalára, vagy egy sünit tessékelek át izibe. Még a bogarakat is kikerülgetem mentemben.

   

Nagyon cuki kis madárka volt. Nem törött el se szárnya, se lába, csak pici volt. Egy fecske fióka! Utána is néztem a neten, hova vihetném hagy túlélje a fióka kort. Miért nem csodálkozom, hogy a nagy madármentők mind azt tanácsolták a neten, hogy hagyni kell a fészekből kiesett fiókákat ott ahol találtuk! Majd a természet megteszi a dolgát. Hulljon a férgese!!! Na persze Én nem hagytam annyiban. Riasztottam Juditot, hogy jöjjön azonnal, mert kell egy pótmama. Ő erre nagyon alkalmas, csak az anyai ösztöneit kellett kordában tartanom :-) Rájöttünk, hogy a csirkemsll filé és a lisztkukac a legalkalmasabb eleség a számára. Mikor is két nap után rátaláltam a hortobágyi madárpark ajánlására, hogyan is kellene etetni. Elkészült a főuri lakoma. Van benne túró, sajt, répa, tojás petrezselyem. Nagyon szerette Csiri Csőrike. Felválltva etettük és babáztunk vele. Rendszeresen mérlegeltem. 18g-ról 40g-ra felhízlaltuk kb. Három hét alatt. Volt, hogy nem tudtuk hogy a másikunk etette és akkor mind ketten jól belakmároztattuk. :-)  Nem volt ellenére. Az éjszaka macerás volt, mert elég nyugtalan teremtés volt és az ágyamba kellett vennem, hogy elcsendesedjen. Folyton felébdedtem, nogy nem feküdtem e rá. A kialvatlanságtól néha elég fáradtka voltam. De eljött a nap, hogy útra keljen afrikába. Napokba tellett mire Judittal megértettem, hogy ennek így kell lennie!

Jó dolog nomádnak lenni. Olyan emberközeli. Én a természet és benne minden élőlény. Mi mind egyek vagyunk ezen a bolygón.

Befejezésül álljon itt végszóra Johni azaz John Donne versikeje. Remélem jól e lékszem ra!

Senki sem különálló sziget.

Minden ember a kontinens egy része a szárazföld egy darabja.

Ha egy göröngyöt mos el a tenger Europa lesz kevesebb. 

Épp ugy mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátod házát, vagy a Te birtokod.

Minden halállal Én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel.

Ezért hát sose kérdezd kiért szól a harang.

Érted szlól !