Január 17. Ökológiai katasztrófa.

Ordenáré, brutál szélre ébredtem. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy a szomszédos hajón a szélkerék, amit Én csak imamalomnak hívok az itteni neve miatt ( Wind molen ) veszettül pörög. Igaz legalább esőt nem mondtak mára. Azonban jött a jégverés. Csak borsónyi méretű, de csapott olyan kopácsolást a kabintetőn, hogy az csak na! Elkezdtem farigcsálni a hangoló kulcsokat a helyükre. Sorra törtek el. Nem bírták a nyíró terhelést. Így hát visszamentem a Gamma-ba. Vettem ezt azt. Tegnap már azt hittem nem kell kimennem egy darabig az időjárás viszontagságaitól védett kabinból. Ember tervez, Isten végez! Vissza érve, gondoltam, ha már nem megy gördülékenyen a nap, megreggelizek. Behoztam a camembertet is, hogy abból is egyek. A lakoma végeztével jól elcsomagoltam a camembertet három rétegbe bugyolálva. Még egy nylon zacsival is elzártam hermetikusan a külvilágtól. Egy óra sem telt el, hát érzem, hogy camember szag van. Keresgéltem honnan jöhet, de nem találtam a forrást. A kést is sterilizáltam evés után, a földre sem pottyant le egy darabja sem! Titokzatos! Hamarosan kezdett még intezívebbé válni a szag. Szinte már az ökológiai katasztrófa határát súrolva. Megszagoltam a nylon zacsit. Hát igen! A camember szaga még a nejlonzacskón is átdifundált, potenciális vegyi fegyvert képezve a tartalmának. Egy időzített bomba! Ismét száműzetésbe került a kicsike. Annyira gyűlölöm és mégis szeretem :-) Ráadásul szellőztetni is kellett, amitől kihűlt a kabin!

A szél kitartott egész nap, de a fedélzeti borítás kiállta a próbát. Kiderült, értek hozzá! Na azért még nem akarom elkiabálni! Ahogy bölcs tanító mesteremnis mondta, " semmi sem tart örökké "