Reggel csepergett az eső, ami alkalma ként átment jégdarás zuhogásba. Dél utánra megint csak az eső maradt. Kimentem a kocsihoz, hogy behozzak dolgokat, de mire vissza értem már megint esett. Egymást követték az esőfelhők. A nap ki sem bukkant. Mondta is a szomszédom, hogy így megy ez Február végéig. A fenébe, gondoltam, ez nem jó hír!
A hajóban maradtam. Tanulmányoztam a motort, meg levettem a belső tér méreteit. Elővettem a vitorlákat. Meg is lepődtem. 6db vitorla van a hajóhoz. Bent a kabinban nem nagyon csomagoltam ki, de megállapítottam, hogy ezekből hármat, nem nagyon lobogtatott a szél!
A hajó elejébe mentem és megnéztem a horgonyt. Olyan hegyes végű. Csatornákra, folyókra való. Kéne tengeri is. Majd, majd, majd!
Az akumulátort nem hozta még vissza az ember. Meg is értem. Esőben nekem sem lett volna kedvem. Meg szerintem a két nagy lemerűlt aksi töltésére tutira nem elég fél nap. Kell ahoz vagy kettő is.
Este föztem magamnak egy dejós metéltre való tésztát. Nem kellett volna. Gőzölgött a fortyogó víz ezerrel. Mind le is csapódott a kabin falára. Törölgethettem! Már nem is maradt száraz törlő ruhám. Nagy nekikeskenyedésem okán elő is vettem az Angeli Cherry-t és jól eliszogattam belőle. Tudván, hogy kevés benne a vitamin, igyekeztem nem spórolni a magamba töltött mennyiséggel. Mert ahogy bölcs tanító mesterem is mondta “a testünk a mi templomunk. Ne sanyargassuk nélkülözéssel! “
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése