Február 4. A paradicsom leves.

Ha már meg lett a sok fűszer, erkölcsi kötelességem volt paradicsom levest készíteni. Nagyon fini lett. No annyira nem, mintha Zsolti, a kedvenc főszakácsom készítette volna, de hajszál híján azonos. Mentségemre szóljon, hogy bazsalikomot nem találtam hozzá. Végül is Zsolti főszakács tanította meg, hogy hogyan illik elkészíteni. Betü tésztám nem volt. Amúgy nem is igazán szeretem. Eperlevél tésztácskákat tettem bele. Minden nagyon szupi-szuper!!! Sok reményem nem volt hogy ízleni fog, de nagy volt az Én hitem. Meg csalódást sem akartam vele okozni Zsolti főszakácsnak, mikor beszámolok róla. Több hitre lett volna szükségem. Bíznom önmagamban. Egy történet jut erről eszembe, amit bölcs tanító mesterem mondott el egyszer.

A mestert az egyik tanítványa állandóan azzal nyaggatta, hogy Ő mennyire szeretné Istent megtapasztalni. Minden könyvet elolvasott. Betartotta a szabályokat. Becsületes, lemondó, segítő kész életet él. Stb... Akár mennyire is akarja és vágyik rá, mégsem sikerül megtapasztalnia. Mit tegyen?

Egy napon, mikor a folyóban fürödtek mester és tanítványai, a mester a kiváncsi tanítványához ment és lenyomta a víz alá a fejét. A tanítvány kapállódzott, rugdalódzott, de nem volt menekvés. Mikor is már érezte, hogy itt a vég, a mester elengedte. A fiu kapkodta a levegőt mikor a felszínre ért. Ahogy kezdett magához térni, dühösen a mesternek esett. Miért tetted ezt velem? Majdnem megfulladtam! Nem kaptam levegőt!

-Látod fiam! Majd ha annyira vágyaz rá, hogy megtapasztald Isten jelenlétét, mint amennyire levegőre vágytál a víz alatt, meg lesz a megtapasztalás!